§ Üzleti mediáció

Az üzleti mediáció két fő területre terjed ki:

1. szerződéses viszonyok
2. társasági jog

Szerződésekből fakadó viták                           Kérdésem van  

Az üzleti életben dolgozók jelentős tárgyalási tapasztalattal rendelkeznek és mivel az üzleti döntéseiket általában racionálisan hozzák meg, szerencsére a legtöbb vitát kezelni tudják és képesek megállapodni egymással még mielőtt pereskedni kellene. Van amikor ez mégsem sikerül, a vita zsákutcába jut és nem marad más hátra, mint a bírói út. Ez azonban nem egy túl jó megoldás.
A per helyetti egyezség gondolata nem idegen a magyar jogrendszer felfogásától. A Ptk. alapelvei  között is szerepel az együttműködési kötelezettség elve, amelyből következik a viták egyezséggel való rendezézésére való törekvés. A Polgári Perrendtartásról szóló törvény is több lehetőséget ad akár a per előtti akár a per közbeni megyegyezés létrehozására. Sőt nem csak, hogy lehetőséget ad, hanem több szinten illetékkedvezményt is ad, ha a pert egyezséggel zárják a felek.
Maga a törvényhozó is olyan mértékben kívánatosnak látja az üzleti perek elkerülését, hogy 2009 óta kötelezően előírta, hogy gazdasági társaságok egymás között csak akkor pereskedhetnek, ha előtte bizonyíthatóan megkísérelték a vita egyezséggel való rendezését. 

A fenti szándék vonulatába illeszkedik a mediáció jogintézményének a megteremtése is.


A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a partnerek már pereskednek, illetve ha csak azért egyeztetnek, mert ezt a törvény számukra előírja, ritkán tudnak megállapodni. Hiányzik hozzá valami plusz, ami segítené őket, hogy a kialakult holtponton túljussanak. Ez a plusz a mediátor.
A mediátor speciális technikákat alkalmaz annak érdekében, hogy kimozdítsa a feleket a megmerevedett álláspontjukból, segítsen megtalálni a közös érdekeket és ennek mentén azt a megoldást, amely mindkét fél számára kielégítő lesz.
A mediáció során a felek maguk döntenek a megállapodás tartalmáról, nem pedig egy külső, harmadik személy. A megállapodás kidolgozása során nincsenek jogi keretekhez kötve, megbeszélhetik azokat a tényeket is, amelyek nem bizonyíthatók, de a felek előtt ismertek. Felszínre kerülhetnek olyan szempontok is, amelyek nem is tartoznak közvetlenül a tárgyhoz, mégis befolyásolják azt.

A mediáció lefolytatása nem jelent jogról való lemondást, azaz a felek utána még mindig fordulhatnak bírósághoz. Ha viszont elégedettek az eredménnyel és szeretnék azt bebetonozni, akkor közösen kérhetik a bíróságon a megegyezés ítéletbe foglalását és ettől kezdve már úgy viselkedik, mint egy bírói ítélet, azaz végleges és végrehajtható. 

A mediáció legfőbb előnyei az üzleti vitákban:

- az üzleti kapcsolat helyreáll, a felek számára gazdaságilag előnyös viszony tovább folytatható
- a vita miatti üzleti bizonytalanság gyorsan megszűnik
- a költségek lényegesen alacsonyabbak, mint per esetén
- a vita nem köti le a felek pénzeszközeit hosszú időre (mert még az estelegesen per nyertes fél is évekig nem jut hozzá a pénzéhez a perben)
- az vita részletei nem kerülnek nyilvánosságra


Társasági jogi viták                                         Kérdésem van

A társasági jog szabályozása sokkal kötöttebb, mint a szerződések joga. Azonban ennek ellenére is előfordulhatnak ezen a területen is viták az üzleti partnerek között.
Ma a vállalkozások legnagyobb része bt. vagy kft.formájában működik. Ezeknek a cégformáknak az jellemzőjük, hogy a tagok általában korábbról is ismerik egymást, valamilyen személyes kapcsolat alapján váltak egyáltalán üzlettárssá. Ezért aztán a cég alapításánál a köztük lévő jó viszonyra alapítva nem térnek ki minden részletre, amiből aztán később, évek múlva a problémák is fakadnak. Ráadásul sok a családi vállalkozás is, ami azt is jelenti, hogy ha a családi viszonyok megromlanak (pl. válás) az sokszor az üzleti kapcsolatra is kihat.
Egy szóval bőven akadnak konfliktusok a társasági jog területén is.
Az ebben a témakörben felmerülő perek esetén a legnagyobb problémát az idő jelenti. Sokszor a pereskedés lehetetlenné teszi a a cég teljes működését, miközben általában a költségek változatlanul jelentkeznek. A hosszú per alatt akár az egész vállalkozás csődbe mehet. Ha pedig az egész hátterében esetleg megoldatlan családi konfliktusok húzódnak meg, azokkal a bíróság garantáéltan nem fog foglalkozni, mert nem feladata.
A per költségei rendkívül magasak lehetnek, miközben egyik félnek sem származik belőle valódi anyagi haszna.

Válassza inkább a mediációt, ha:
- nem szeretné ellehetetleníteni a cég működését,
- nem szeretne bevételektől elesni,
- gyorsan szeretné tisztázni a helyzetet,
- nem akarja megfizetni a magas perköltséget,
- az üzleti vitával együtt a családi konfliktust is rendezni szeretné.