§ Hogyan zajlik egy mediáció?

                   
A mediáció folyamata találkozókból áll össze.
Első alkalommal a mediátor megismerkedik a felekkel és a problémájukkal (ez történhet külön-külön is), majd ismerteti a mediáció lényegét. A mediátor és a felek közösen dönést hoznak arról, hogy az adott ügyben érdemes-e, akarnak-e mediációt lefolytatni. Ha úgy döntenek, hogy igen, akkor a felek írásos megbízást adnak a mediátornak, majd megbeszélik az tulajdonképpeni mediációs ülés időpontját.

A mediációs ülésen először a mediátro ismerteti a szabályokat, amelyeket az ülés ideje alatt a feleknek be kell tartaniuk. Ezek elsősorban magatartási szabályok, amelyek a mediációs ülés rendezett fromában való lezajlását segítik elő. Miután a felek ezet elfogadták elkezdődik a problémák átbeszélése. A felek külön- külön kapnak szót és mindenkinek lehetősége van arra, hogy megszakítás nélkül előadhassa álláspontját. Utána pedig meindegyik fél reagálhat a másik által elmondottakra is. A problémák azonosítása után közösen megoldásokat keresnek minden egyes problémára külön- külön. Csak olyan megoldások kerülnek elfogadásra, amelleyel mindkét fel EGYETÉRT. Higgyék el, lehet ilyen megoldásokat találni !
Az ülés azzal zárul, hogy a közösen elfogadott megállapodást a mediátor írásba foglalja és a felek aláírják.

A mediációs ülés maximum 3 óráig tart. Amennyiben ez idő alatt nem sikerül minden kérdést megoldani akkor egy újabb időpontot tűznek ki egy következő ülésre.

Lehetőség van arra is, jhogy a felek a megállapodásukat ügyvéddel ellenjegyeztessék. Irodánk kapcsolatban áll egy ügyvédi irodával, amellyel kedvezményesen ellenjegyeztethetjük a megállapodásukat.